Mi marad belőled nekem?
Elmúló illatod viszem tovább,
mosolyod, hangod varázsának átfonó
légkörét, sziluetted, s tested ízét,
ahogy elpihenünk karunkban?
Vigasztalan az emlékezés,
jövő nélküli kutakodás kútkéve lapján,
hová sötétség jár
lelkem mélyéből feszül a felhúzott víz
zubog, s folyik az igazság
patakként mered szádból
mint a bővízű folyó lebegnek
az elhullajtott képek, gyors egymásutánban
sodródik tova méreg, s emlékezés
kora a mi szerelmünk nélkül
mert nem a véletlen emelt falat közéd,
s közém.
Visszanézek, s mit láthatok belőled?
Közönnyel szemléljelek, némber bosszúval
keresve szemed, holló vájta dombokon?
Átadjam dühöm, s haragom védve
ajtókat, hogy alkalom nélküli
ünnepeken se lásson senki énbelőlem rész-egészt?
Mit kezdjek veled, ki felkavarod nyugalmam,
hajnalok, éjjelek játsszák velem násztáncukat,
zajtalan fagyban sem hideg az ablak,
ha tudom, közel a holnap
az idő némán, tétován billeg, szárnya-törött
léha 'huza-vona' húzta súlya
hajánál fogva tépte-rázta fényes konyhaköveken.
Ha eljössz, üzenj: akarom, hiszem.
mert én többé nem félek.
Pedig a telefon néma maradt.
